Őrizetben a pozsonyi labdarúgók buszát megdobó férfi

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök egy fővárosi férfit gyanúsítanak azzal, hogy megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. július 19-én este 8 óra körül a X. kerületi Könyves Kálmán körúton a Slovan Bratislava játékosait szállító autóbusz hátsó ablakát megdobta. Az esettel kapcsolatban senki sem sérült meg, ám az üveg megrongálódott.

A rendőrök még az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap hajnalban XVII. kerületi lakásában a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai fogtak el. A 30 éves Cs. Gábort a nyomozók a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett és rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte és megbánását fejezte ki az esettel kapcsolatban.

<< Vissza az előző oldalra