Őrizetben a rablás elkövetői

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök összehangolt akció keretein belül csaptak le az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottjaira.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 55 éves bodajki férfi és 34 éves sárkeresztúri társával szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy Móron élő 93 éves férfi 2023. február 2-án hajnali 1 óra körüli időben arra ébredt, hogy ismeretlen férfiak kutatnak Wekerle Sándor utcai családi házában. Az idős sértett felkelt és a ház nappalijába lépve szembe találta magát a hívatlan látogatókkal, akik egy kabátot dobtak a fejére.  A nyugdíjas férfi ennek következtében elesett, mire a betörők a földre szorították. A dulakodás hangjaira felébredt az idős sértett felesége is, azonban a rablók egyike az ő fejét is letakarta egy ruhaneművel, miközben a támadók felkutatták a tulajdonosok házában elrejtett értékeket és pénztartalékokat, melynek eredményeként több millió forint készpénzt zsákmányoltak.

A rablók távozását követően az idős sértett azonnal értesítette a rendőrséget. A helyszínen elvégzett széleskörű adatgyűjtés, tanúkutatás, valamint felderítő munka  rövid időn belül eredményre vezetett és a nyomozók látókörébe került a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 55 éves bodajki férfi és 34 éves sárkeresztúri társa, akikre a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei, valamint a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2023. február 21-én összehangolt akció keretein belül csaptak le.

A rendőrök a férfiakat elfogták és előállításukat követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket, továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A nyomozóhatóság vizsgálja a bűncselekménnyel és az elkövetőkkel kapcsolatba hozható további személyeket, illetve azt, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további bűncselekmények elkövetésével.

 

 

<< Vissza az előző oldalra