Őrizetben a rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi férfit.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakossal szemben. A 29 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 2023. január 16-án 15 óra 30 perc körül bement egy hajdúböszörményi külterületi házba, ahonnan használati eszközöket és egyéb dolgokat vett magárhoz. A 74 éves tulajdonos azonban észrevette a hívatlan látogatót, és megpróbálta visszaszerezni értékeit. A 24 éves férfi ekkor többször megrúgta, majd az ingatlanból ellopott fejszével fejbe ütötte a sértettet, aki könnyű sérüléseket szenvedett.

Az egyenruhások a bejelentést követően a helyszín közelében elfogták a gyanúsítottat, akit a nyomozók kihallgattak, őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra