Őrizetben és büntetés-végrehajtási intézetben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai három órán belül elfogták a két helyi férfit.

A gyöngyösi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a két helyi lakost, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2021. július 22-én hajnalban a város fő terén elhelyezett egyik fa bódé ajtaját kifeszítették, melyből 38 doboz, összesen 228 darab borospoharat loptak el, majd azokat eladták.

A 18 éves és a 24 éves férfi ellen lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság. Kihallgatásukon beismerő vallomást tettek.

A nyomozók F. Pétert őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. R. Tamásról kiderült, hogy ellene az Egri Törvényszék korábban elfogatóparancsot adott ki, ezért őt büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

<< Vissza az előző oldalra