Pár nappal később

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai zsaruk elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a három férfit, akik éttermet, pékséget és egy telephelyet is kirámoltak. A banda két tagját őrizetbe vették.

A nagykátai rendőrökhöz sorra érkeztek a bejelentések 2022. szeptemberében betörésekről. Egy mendei étterem ajtaját feszítette be ismeretlen, pénztárgép, mobiltelefon és pénz is eltűnt. Tápióbicskén egy telephely kerítését vágta át a hívatlan, összesen 5 réz gépkocsihűtőt, 3 ipari hegesztőgépet, hegesztő dinamót, 20 méter gumi kábelt, 200 méter hosszabbító kábelt, 2 frekvencia átalakítót, 3 robbanómotoros szivattyút, 2 akkumulátor töltőt, valamint 6 akkumulátort lovasítottak meg, amivel, több mint 3 millió forint kárt okoztak a tulajdonosnak. Egy nap egy kókai pékség ajtajának hajtottak autóval, ami betört, onnan is lába kélt egy pénzkazettának és különböző üdítőknek.

A nagykátai rendőrök minden követ megmozgattak, pár nap alatt sikerült kideríteniük kik lehetnek a banda tagjai. A nyomozók a tápiószecsői 27 éves M. Márkot és féltestvérét a 36 éves M. Attilát otthonukban fogták el, -utóbbit az ágy alól szedték elő-, harmadik társukat a szintén tápiószecsői 47 éves B. Zsoltot egy nappal később kezdték el faggatni a kihallgató helyiségben.

Mindhárman beismerték a terhükre rótt bűncselekményeket, a gyanúsítás ellen panasszal egyikük sem élt. M. Márk olyannyira beszédesnek bizonyult, hogy több, korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekményt is beismert, ezek tisztázása a nyomozás további részét képezi.

A rendőrök pénztárgép tálcát, alkatrészeket, a betörések alkalmával zsákmányolt pénz egy részét, és egyéb eszközöket találtak meg, amiket lefoglaltak.

Az azóta letartóztatott testvérpár ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt, harmadik, szabadlábon védekező társukkal szemben társtettesként, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytatják le az eljárást.

 

 

<< Vissza az előző oldalra