Pihenőnapján is szolgálatban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy felsőzsolcai nyomozó szabadidejében fogta el azt a körözés alatt álló férfit, aki a gyanú szerint egy egészségügyi intézménybe, egy élelmiszerüzletbe, és egy postahivatalba is betört.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves nagycsécsi férfival szemben. A gyanúsított 2022. február 4-e előtt Sajóládon egy postahivatalba, illetve Sajópetriben egy orvosi rendelőbe, és egy élelmiszerüzletbe is betört. Az esetek során a férfi egy mobiltelefont, két táblagépet, egy számítógépet, illetve egy monitort tulajdonított el.

A rendőrök a sikeres nyomozás eredményeként felderítették az elkövető kilétét, és mivel szökésben volt a férfi, ezért a körözését is elrendelték.

Az egyik felsőzsolcai nyomozó 2022. április 29-én kapott információt az elkövető hollétéről. Mivel ezen a napon a rendőr szabadidejét töltötte otthonában, ezért értesítette telefonon a felettesét, illetve saját autójával elindult Kistokaj külterülete felé, ahol látták gyalogosan közlekedni az elkövetőt. A nyomozó miután meglátta és felismerte a férfit szolgálatba helyezte magát, és intézkedés alá vonta, majd visszatartotta őt a rendőri segítség kiérkezéséig.

A fiatalembert a járőrök előállították a Felsőzsolcai Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök azt is megállapították, hogy az elkövető ellen további négy betörésben folytat vizsgálatot a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság.

<< Vissza az előző oldalra