Rablás miatt kell felelnie
Egy férfi Debrecen belvárosában vette el egy fiatal telefonját. A nyomozók befejezték az eljárást vele szemben.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett miatt folytatott eljárást egy pocsaji lakossal szemben. A gyanúsított a belvárosban ismerkedett meg egy 18 éves fiúval április 7-én hajnalban, akitől többször is el akarta kérni a telefonját. Miután a fiatal nem volt hajlandó odaadni, kikapta a mobilt a kezéből, amit dulakodás közben a fiú visszaszerzett.
A férfinek ez sem volt elég, megütötte a sértettet, és újra elvette a készüléket, majd elszaladt. A járőrök még aznap előállították a 28 éves férfit, aki a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A rendőrök a több mint 100 ezer forint értékű telefont egy füves területen megtalálták, és visszaadták a fiatalnak. A nyomozók a pocsaji lakost őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
A rendőrök elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.