Rablás után egy tetőről leugorva menekült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rablót egy órán belül sikerült azonosítani és még aznap elfogni.

Egy 70 éves asszony sétált július 1-jén délután Tatabánya egyik parkjában, amikor egy 44 éves férfi hátulról meglökte, majd a nyakából letépte az arany nyakláncát. A sértett az erőszakos támadás következtében elesett, az elkövető pedig a zsákmánnyal elmenekült.

Az azonnali rendőri adatgyűjtés valamint a közterület-felügyelet által üzemeltetett városi térfigyelő kamerarendszer felvételei eredményeként sikerült beazonosítani az elkövetőt, ezért kollégáink megjelentek a lakcímén. A férfi azonban nem adta fel: a rendőrök érkezésekor egy tetőről leugorva próbált elmenekülni.

kép1

A veszélyes menekülési kísérlet sem vezetett sikerre, mivel később a Tatabányai Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka egy éjjellátó készüléken keresztül felfigyelt egy botra támaszkodó személyre, aki a rendőrök láttán ismét menekülni próbált. Nem jutott messzire – a rendőrök elfogták és előállították.

A tetőről való leugrásnak súlyos következménye lett: a férfi bal lába több helyen eltört, ezért kórházba szállították, ahol ellátását követően őrizetbe vették. K. Lászlót a tatabányai nyomozók rablás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a letépett nyakláncot a férfi a 42 éves élettársának és egy 19 éves ismerősének adta át, akik azt egy ékszerüzletben értékesítették. Az ékszerért kapott 279 400 forint miatt a két nőt pénzmosás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozók az elrabolt ékszert lefoglalták, majd a sértettnek visszaadták.

A rendőrség kiemelten kezeli az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Ha bűncselekmény áldozatává válik vagy ilyet észlel, haladéktalanul értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon! A gyors bejelentés jelentősen hozzájárulhat az elkövető mielőbbi elfogásához.

<< Vissza az előző oldalra