Rablók rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az egyik feltételezett elkövetőt közvetlenül az elkövetés után fogták el a budapesti rendőrök; társa két nappal később feladta magát.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. július 27-én 0 óra 15 perc körül Budapest VI. kerületében, az Eiffel téren egy ismeretlen férfi és társa először cigarettát, majd pénzt kért két fiatal fiútól. Elmondásuk szerint a Balatonra akartak eljutni.

Amikor a fiatalok az aprópénzüket akarták odaadni, az elkövetők papírpénzt követeltek és megfenyegették őket. A tettesek végül egy ezer forintos bankjegyet és kétszáz forint aprópénzt szereztek meg.

A budapesti rendőrök V. Sándort az elkövetés után még a helyszín közelében elfogták, míg S. Erik - az ellene kiadott körözés miatt – 2020. július 29-én feladta magát. Őket a nyomozók rablás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság a rablás bűntett miatt folytatott eljárást befejezte és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra