Rács mögött két hatvani rabló
A rendörök egy órán belül elkaptak egy 18 éves és egy 30 éves férfit, akiknél a pénzt is megtalálták.
A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya augusztus 24-én rablás bűntett miatt vett őrizetbe két helyi lakost.
A 18 éves B. Rolandot és a 30 éves R. Zoltán azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy augusztus 24-én hajnalban a hatvani vasútállomás mosdójában odamentek egy férfihoz, és fenyegetéssel pénzt követeltek tőle. A sértett félelmében átadta pár ezer forintját.
A két elkövetőt a rendőrök egy órán belül elfogták, illetve az egyiküknél megtalálták az ellopott pénzt is. A nyomozók kihallgatásukat követően kezdeményezték a letartóztatásukat, melyet a bíróság augusztus 26-án elrendelt.