Rendőrkézen a besurranó tolvajból lett rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki egy szikszói házból akart ellopni különböző dolgokat, majd amikor a házigazda észrevette, akkor rátámadt.

Az Encsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 39 éves aszalói nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint 2022. június 28-án a délutáni órákban egy 80 éves asszony kertészkedett szikszói házának udvarán. Egyszer csak arra figyelt fel, hogy egy idegen nő jön ki a lakásából és egy szatyorban különböző élelmiszereket cipel, amelyek az ő tulajdona.

Ekkor számon kérte a behatolót és ki akarta venni a kezéből a szatyrot, amikor az rátámadt. Dulakodás alakult ki, amelyet meghallott a sértett két gyermekkorú unokája és a lánya, akik a szomszéd telekről a segítségére siettek és lefogták a rablót.

Az egyik gyermek értesítette a járőröket, akik rövid időn belül megjelentek a helyszínen és előállították az elkövetőt.

A rendőrök a gyanúsítottól lefoglalták az általa eltulajdonítani kívánt szatyorban lévő élelmiszereket, gyógyszereket és készpénzt, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.

<< Vissza az előző oldalra