Rendőrkézen a karddal támadó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Negyed órán belül elfogták a rendőrök azt a miskolci férfit, aki előzetes szóváltást követően egy karddal súlyosan megsebesítette vitapartnerét.

A Miskolci Rendőrkapitányság testi sértés és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Attila 27 éves miskolci lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. március 25-én 16 óra 30 perc körül Miskolc, Békeszálló telepen – az utcán – előzetes szóváltást követően egy karddal megvágta az arcát vitapartnerének, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Ezt követően B. Attila betörte egy a helyszín mellett parkoló autó több ablakát is, majd elmenekült.                                 

A bejelentést követően a rendőrök 15 percen belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, akit kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek.

                       

 

<< Vissza az előző oldalra