Rendőrkézen a késes támadó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy tiszasülyi férfit, aki legalább 10 vágást ejtett áldozata arcán, miközben készpénzt követelt.

Egy tiszasülyi férfi tett bejelentést a rendőrségre 2022. március 24-én, mert otthonában megtámadták. A férfi a délutáni órákban összetalálkozott a településen egyik ismerősével, akit magával hívott az otthonába. A házigazda mikor egyedül hagyta pár percre a vendégét, az a férfi rádióját magához vette és távozott a házból. Kis idő elteltével a korábbi vendég ismét megjelent a bejelentőnél, akitől akkor már agresszívan pénzt és ruhaneműt követelt. A férfi nem tett eleget a követelésnek, ezért ököllel mellkason ütötte. A bántalmazástól a sértett elesett. A támadó kutatni kezdett a szobában, majd zsebébe tette áldozata telefonját és gyógyszerét. A sértett közben próbált felállni, de az agresszív férfi újabb ütést mért áldozatára és legalább tíz vágást ejtett az arcán a szekrényről felkapott késsel. Távozása előtt a támadó visszaadta tulajdonosának a zsebre tett telefont, majd a sértett kerékpárjával távozott a helyszínről.

A rendőrök a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tisza MEKTO bevetési egységének közreműködésével rövid időn belül elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves tiszasülyi lakost. A nyomozók a gyanúsítottként kihallgatott férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A rendőrök a jogsértő házának udvarán kutatás során megtalálták és lefoglalták az elvitt kerékpárt.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.   

 

<< Vissza az előző oldalra