Rendőrkézen a kifosztó!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap alatt elfogták a rendőrök azt a helyi lakost, aki Miskolcon kifosztott egy mozgássérült férfit.

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság T. Elemér 22 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2017. szeptember 25-én 13 óra körül Miskolcon, a Baross Gábor utcában egy járni nehezen tudó, 74 éves férfi zsebéből eltulajdonította pénztárcáját, a benne lévő pár száz forinttal, majd a helyszínről elszaladt.

A nyomozók a feljelentést követően egy napon belül azonosították és elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki kihallgatásán tettét elismerte.

A Miskolci Rendőrkapitányság a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra