Rendőrkézen a lótolvaj

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök büntetőeljárást indítottak azzal a szikszói férfival szemben, aki ellopta egy Rásonysápberencsen lakó ismerőse lovát.

Az Encsi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 20 éves szikszói férfival szemben.

A gyanú szerint az elkövető egy lovat kínált eladásra egy taktakenézi férfinak, arról viszont nem tett neki említést, hogy az nem az ő tulajdona, hanem egy rásonysápberencsi lakosé.

A gyanúsított megegyezett a vevővel, hogy az adásvételt 2023. április 1-jén bonyolítják le. A taktakenézi férfi egy lószállító autóval el is ment a megadott címre, itt az istállóból a tolvaj kivezette az állatot, bekötötte az utánfutóra, majd együtt mentek Szikszóig, ahol a kialkudott 90.000 forint vételárat megkapta a vevőtől.

A sértett április 2-án észlelte a lopást és ekkor tette meg a bejelentését, amelyet követően a rendőrök már másnap megtalálták a lovat taktakenézen, amit a tulajdonos számára visszaszolgáltattak. Ez után a tolvajt eljárás alá vonták és kihallgatták gyanúsítottként, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

kép

 

<< Vissza az előző oldalra