Rendőrkézen a tolvaj páros

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a nógrádmegyeri férfit és női társát, akik lopásokat követtek el két településen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 25 éves férfi és vele egyidős élettársa 2023. május 6-án a késő esti órákban a Magyargéc belterületén parkoló gépjármű bal hátsó ablakát betörte, valamint a bal első ajtó zárját is kiszakította. Ezt követően a pár megpróbálta a járművet ellopni, azonban ez az indítókulcs hiányában nem ment nekik. Cselekményük közben a szomszédok is megzavarták őket, ezért a helyszínről elszaladtak.

A két elkövető megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy május 7-én napközben Magyargécben egy családi házhoz ment, amelyek lakói ismerték őket, így a házba mindkettejüket beengedték. Az ingatlanban a páros nem tétlenkedett, míg a nő az ott tartózkodók figyelmét elterelte, addig a férfi ellopott egy mobiltelefont.

Megállapítást nyert az is, hogy a két terhelt ez év február és április hónapok között lopási szándékkal három alkalommal ment vissza ugyanahhoz a magyargéci lakatlan házhoz. Első alkalommal az ablakot törték be, majd a házban a falból kitépték a gázcsöveket, amit aztán elloptak. Azonban ez nem volt nekik elég, így a házban talált fagyasztott húsból és krumpliból is vittek el közel 130.000 forint értékben. Másodjára márciusban tértek vissza ehhez az épülethez. Ekkor a nő és társa a ház bejárati ajtaján elhelyezett OSB lapot feszítette le, majd újabb adag fagyasztott hússal és egy hajszárítóval távoztak. A házhoz harmadszorra is visszatértek, azonban ez esetben nem jártak sikerrel, ugyanis a kutatás nem hozott számukra eredményt, így értékek nélkül hagyták el az ingatlant.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy ezeken túlmenően a férfi ellen további számos vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt van eljárás folyamatban. Terhére róható többek között az is, hogy május 1-jén Nógrádmegyerben egy lakóház garázsában működő élelmiszerüzletbe a nyitott ablakon át bemászott és onnan a pénzkazettát eltulajdonította a benne lévő 700.000 forint készpénzzel együtt.

A rendőrök a nőt és a férfit május 10-én lakóhelyükön elfogták és a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállították. Őket a nyomozók lopás bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, a bűntettek elkövetését mindketten elismerték. A hatóság tagjai a páros férfi tagját őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészségen.

 

 

<< Vissza az előző oldalra