Rendőröknek mesélt, amikor elsétáltak előtte a rablói

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök pillanatok alatt elfogták a párost.

A jelenlegi adataink szerint szeptember 19-én Kecskeméten, a Juhász utcában két nő egy férfi társaságában sétált, amikor azzal az ürüggyel szólítottak le egy hajléktalan férfit, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe szexuális szolgáltatásokat nyújtanának neki a nők. Ezt az idős férfi visszautasította, amire az volt a reakció, hogy pénzt kértek tőle, amit szintén megtagadott. Ekkor a nők többször megütötték a férfit, majd a zsebéből az aznap kapott fizetését – közel 100 ezer forint – kivették és a földre dobták, amit társuk eltett. A férfi kezében végig egy kés volt, aminek hatására a sértett nem is próbált ellenállni a bántalmazásnak. Ezután a csoport elsétált a pénzzel. A sértett egy közeli üzletbe sietett, ahol segítséget kért.

Éppen a rendőröknek mesélte el a történteket, amikor megpillantotta az utcán sétáló támadói közül az egyik nőt és férfit. A járőrök elfogták, majd a kihallgatásuk után rablás miatt őrizetbe vették őket. A nyomozás során beazonosították a másik nőt is, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd őt is elfogták.

<< Vissza az előző oldalra