Ságvári bántalmazás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság előtt felel a ságvári bántalmazó.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. február 18-án súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy ságvári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 14-én 23 óra 47 perckor egy ságvári kocsma előtt egy helyi lakost bántalmazott egy szintén helyi férfi oly módon, hogy ököllel megütötte, a földre rántotta, majd a földön fekvő sértettet több alkalommal megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a 31 éves terheltet elfogták és előállították a Rendőrkapitányságra. H. Szabolcsot – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki és a Siófoki Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügyben keletkezett iratokat - bíróság elé állítási javaslattal – a napokban megküldi a Siófoki Járási Ügyészség részére.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra