Saját magát buktatta le

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt hívott rendőrt egy férfi belvárosi lakásába, ahonnan kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vitték el.

Egy 21 éves férfi 2022. március 19-én reggel rendőri intézkedést kért, mert egy szexuális szolgáltatást kínáló weboldalról az otthonába invitált nő és vele érkező társa meglopták őt – állítása szerint amíg kiment a szobából, addig pénztárcájából eltűnt 160 ezer forint.

A kiérkező rendőrök nemcsak a bejelentőt és a két nőt, hanem jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagokat is találtak a lakásban. A jelenlévők mindannyian beismerték, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak - ezt a tényt gyorsteszt is igazolta.

A lakásban tartott kutatás során többek között digitális mérleget, simítózáras tasakokat, valamint kiporciózva összesen bruttó 46 gramm növényi törmeléket (feltehetően marihuánát) és bruttó 26 gramm fehér színű kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A lefoglalt anyagokat az eljárás során szakértő bevonásával vizsgálják.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a 21 éves és 25 éves nőt lopás, illetve kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A drogfogyasztást mindkettejük elismerte, a lopást viszont tagadták.

Sz. Tibort kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, érdemi vallomást nem tett. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására; a két nő szabadlábon védekezhet.

<< Vissza az előző oldalra