Sodrófával vágta hátba volt élettársát, a rendőrök őrizetbe vették

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt kell felelnie a 45 éves ajkai férfinak.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. január 24-én 18 óra 40 perckor arról, hogy Szentgálon egy hölgyet bántalmazott az élettársa. Az eljárás adatai alapján a 45 éves ajkai férfi aznap délután azért ment volt élettársa ingatlanjához, hogy a személyes dolgait összepakolja és elhozza onnan. A két fél között azonban veszekedés alakult ki, melynek hevében a férfi sodrófával lapockán ütötte a neki hátat fordító hölgyet. A sértett ezután kiszaladt a lakásból, hogy értesítse a rendőrséget, azonban az őt követő férfi a telefont kicsavarta a kezéből, majd összetörte azt.

A rendőrök nem sokkal a bejelentést követően az ajkai vasútállomásnál elfogták a tettest, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra. A nyomozók ezután őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek az illetékes ügyészségnél  távoltartás elrendelésének indítványozására.

A férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

telefon

 

<< Vissza az előző oldalra