Sorozatbetörőt fogtak el a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 34 éves férfi több Mikepércs területén történt betöréssel is kapcsolatba hozható.

A rendőrségre 2020. november 30-án érkezett bejelentés arról, hogy egy mikerpércsi autószerelő műhelybe betörtek. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, majd az ügy felderítésébe kezdtek. Egy 34 éves férfi került a látókörükbe, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A helyi lakost 2020. december 1-jén előállították a Hosszúpályi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanú szerint a férfi egy gyermekkorú ismerősét, egy 13 éves fiút is rávett arra, hogy segítsen neki a betörésben. A páros műszaki cikkekre utazott, laptopot, régi hifi rendszert, de több szerszámot is elloptak a szerelő műhelyből.

A nyomozás adatai szerint a férfi több ilyen, és ehhez hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható, ezért kihallgatását követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrse lopás vétség, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottal szemben.

<< Vissza az előző oldalra