Speed, fű, ecstasy és kokain

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai rendőrök három férfit gyanúsítanak kábítószer-kereskedelemmel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányságának beosztottjai 2022. április 5-én délután egy kőbányai és egy józsefvárosi lakásban tartottak kutatást, mivel kábítószer-kereskedelemre merült fel gyanú.

A nyomozók a rajtaütés során három férfit fogtak el: egyikük, az 51 éves D. István a nyomozás adatai szerint hónapok óta speedet, marihuánát, ecstasyt és kokaint árult Kőbányán; a 64 éves M. Zoltán és a 45 éves V. Mihály pedig az eladásra szánt kábítószerek, valamint az illegális üzlethez szükséges eszközök tárolásában nyújtott segítséget.

A rendelkezésre álló adatok alapján a lakásokból több mint bruttó másfél kilogramm amfetamint foglaltak le a rendőrök, melynek feketepiaci értéke körülbelül 4,5 millió forint. Ezenkívül közel 80 tasakba kiadagolva más kábítószergyanús anyagokat, tablettákat és növényi törmelékeket is találtak, melyek feketepiaci értéke szintén többmillió forintra tehető.

A kutatás során a porciózáshoz használatos mérlegek, simítózáras tasakok, mobiltelefonok, SIM kártyák, több mint kétmillió forintnak megfelelő valuta és egy gáz-és riasztófegyver is előkerült. Az anyagok szakértői vizsgálatát elrendelték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói D. Istvánt kábítószer-kereskedelem, M. Zoltánt és V. Mihályt pedig bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A három férfit őrizetbe vették. ​

 

<< Vissza az előző oldalra