Súlyos testi sértés miatt kihallgatva

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök két férfi ellen indítottak eljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 2-án hajnali 1 óra körül Csökölyön két férfi italozás közben szóváltásba keveredett egymással. A vita során egyikük szidalmazni kezdte ivócimborája édesanyját, aki válaszul ütlegelni kezdte. A verekedésbe bekapcsolódott egy másik helyi lakos is, és többször ököllel megütötték majd meg is rugdosták a földre kerülő sértettet, aki a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A körzeti megbízottak délelőtt a faluban intézkedés alá vonták a feltételezett elkövetőket, akiket a Kaposvári Rendőrkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók a 23 éves és a 17 éves csökölyi agresszorokat súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki. Vallomásuk során mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését, tettüket pedig ittasságukkal magyarázták.

 

<< Vissza az előző oldalra