Súlyosat bakizott az alpinista betörő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VII. kerületi rendőrök a hibát gyors elfogással díjazták.

Nyakatekert mutatvánnyal oldott meg egy betörést a 38 éves B. László, aki a nyomozás adatai szerint 2021. február 22-én délelőtt fél 9 körül ment be egy Károly körúti lépcsőházba. A társasházban kiszemelt magának egy lakást, majd többször becsengetett, hogy ellenőrizze, nincs-e senki otthon. Mivel nem hallott mozgást az ajtó mögül, a harmadik emeleti lépcsőforduló ablakán kimászott, és átkapaszkodott a lakás erkélyére. Miután a korláton áttornászta magát, betörte az erkélyajtó üvegét, és bemászott a lakásba. A férfi magához vett egy tévét, majd hogy a méretes zsákmánnyal és a mászással már ne kelljen bajlódnia, a lakás bejárati ajtajának zsanérjait lecsavarozta, és a televízióval együtt kisétált a házból.

A tulajdonos hazaérkezése után vette észre a betörést, szólt a VII. kerületi rendőröknek, akik szemlét tartottak a lakásban. A helyszínelés során találtak egy fekete hátizsákot, melyben betörőszerszámok és okmányok is voltak, rajta B. László adataival. A nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és másnap délre elfogták. A rendőrök egy józsefvárosi műszaki bizományiban megtalálták az ellopott tévét is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki B. Lászlót, aki beismerő vallomást tett. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az eljárás során azt is vizsgálják, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

<< Vissza az előző oldalra