Szabadidőben is szolgált és védett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli kollégánk fogta el a tolvajt Mosonmagyaróváron.

Június 20-án 14 órakor egy mosonmagyaróvári üzletbe ment be az elkövető, aki akciós áruk helyett az irodahelyiséget szemelte ki magának. Belépve oda kutatott, és az íróasztal fiókjában talált pénzkazettából több mint egymillió forintot tulajdonított el.

A sietve távozó tolvajt észlelő és utána kiabáló pénztárost hallva, az üzletben szolgálaton kívül, vásárlóként tartózkodó Rosta Zoltán c. r. törzszászlós szolgálatba helyezte magát, és a futva menekülő elkövető után sietett, majd a közelben utolérte és elfogta. Az illető ruházatában a lopott pénzt megtalálták, majd a nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették.

Kollégánk gyors reagálásának és felkészültségének köszönhetően az összeg hiánytalanul visszakerült a tulajdonosához.

Hosszabb időn át nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítménye, illetve a szolgálaton kívül tanúsított helytálló magatartása miatt, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője jutalomban részesítette a nyomozót.

<< Vissza az előző oldalra