Szolgálaton kívüli rendőrök tartották vissza a dühöngőt
A férfi Debrecen belvárosában rúgott bele egy motorba, majd több virágcserepet is felborított. Garázdaság miatt kell felelnie.
Két debreceni rendőr a szabadidejét töltötte a belvárosban 2022. november 5-én este, amikor egy dühöngő férfire lettek figyelmesek, ezért értesítették a kollégáikat. A helyszínre érkező járőrök a 45 éves helyi lakost elfogták és előállították.
Mint kiderült, a férfi a Csapó utcán sétált, ahol először egy motort borított fel, majd több virágcserepet is eltört, ezzel több százezer forint kárt okozva a sértetteknek. A nyomozók a férfit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Beismerő vallomást tett.