Tabletet rabolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette azt a helyi férfit, aki egy kézi számítógép 18 éves tulajdonosát egy késsel a kezében „akarta kifizetni”.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást I. Roland 21 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. január 26-án 16 óra körül Miskolc belvárosában találkozott a sértettel, akitől vásárlás címen elvette tabletjét, majd közölte, hogy nem fizeti ki. A sértett és barátja gyalogosan követték a tolvajt és kérték őt, hogy fizesse ki, vagy adja vissza a készüléket.

I. Roland azonban ennek nem tett eleget és egy késsel megfenyegette a tulajdonost, hogy jobb ha békén hagyja őt.  

A bejelentést követően a rendőrök két órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt.

I. Rolandot gyanúsított kihallgatását követően a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette.

<< Vissza az előző oldalra