Terrorizálta a szomszédját, bántalmazta és bezárta édesanyját

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fontos tudni, hogy a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut.

Egy kiskunhalasi férfi a gyanú szerint 2022 júniusa óta folyamatosan, napi rendszerességgel azzal fenyegette szomszédasszonyát, hogy kinyomja a szemét, elvágja a torkát, illetve különböző szitkokat kiabált át a kerítésen.

Ezen felül a gyanúsított 2022 júliusa óta folyamatosan, napi szinten veszekszik édesanyjával és több esetben bántalmazta is, valamint nem engedte, hogy elhagyja az ingatlant.

A bejelentést követően a kiskunhalasi rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a 44 éves férfit. Zaklatás és kapcsolati erőszak miatt őrizetbe vették a gyanúsítottat a nyomozók, akik kezdeményezték letartóztatását.

 

A 2013. július 1-től hatályos Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 212/A. § -a büntetni rendeli a kapcsolati erőszakot. A törvény a testi sértés szintjét el nem érő, de a sértett emberi méltóságát súlyosan sértő erőszakos magatartásokat és a gazdasági ellehetetlenítést is bünteti. Súlyosabb megítélés alá esik az, aki cselekményét rendszeresen követi el.

Fontos tudni, hogy a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut.

Ezért a legfontosabb üzenetünk az, hogy amennyiben úgy érzi, hogy az Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es – ingyenesen hívható – segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80 20 55 20-as krízisvonalát. Ha úgy érzi, hogy azonnali segítséget nem igényel jelenlegi helyzete, de fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon.

 

<< Vissza az előző oldalra