Tetőablakot loptak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi nyomozók két helyi és egy bátonyterenyei lakost hallgattak ki gyanúsítottként, továbbá egyiküket őrizetbe is vették.

Egy gyöngyöspatai lakos tett bejelentést a rendőrségre, miszerint ismeretlen tettesek 2023. március 16-án az esti órákban betörtek egy helyi házba és onnan két rézzel borított tetőablakot loptak el.

A rendőröknek az adatgyűjtést követően néhány órán belül sikerült azonosítaniuk, majd elfogniuk a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 17 és 20 éves gyöngyösi, illetve 18 éves bátonyterenyei férfit.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt mindhármukat kihallgatták, illetve a 20 éves férfit őrizetbe is vették, továbbá előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására, mivel az elmúlt időszakban több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett, illetve bűnügy felügyelet alatt állt. 

 

<< Vissza az előző oldalra