Tetten ért autófeltörő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Felderítő Főosztály rendőrei elfogták, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki egy mélygarázsban tört fel egy autót.

Blokkoló távirányítót használt az a férfi, aki 2021. május 13-án 12 óra körül egy VIII. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában parkoló autó lezárását akadályozta meg. Az autó tulajdonosa az indítókulcs távirányítójával zárta le a kocsit, azonban a gyanúsított a rádiójeleket blokkolta, ezért a központi zár nem kapcsolt be.

Miután az autó őrizetlenül maradt, az 52 éves O. Emil az autó bal első ajtaját kinyitotta, és értékek után kezdett kutatni. A férfit cselekményén a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály munkatársai tetten érték, és a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ezért ellopni semmit nem tudott a kocsiban lévő több mint egymillió forint értékű tárgyakból.

A józsefvárosi rendőrök O. Emilt 2021. május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására; a bíróság pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el.

<< Vissza az előző oldalra