Tetten érték  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki háztartási szennyvizet engedett ki egy mezőre Kálló külterületén.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2022. március 8-án 14 óra 5 perckor az általa vezetett úgynevezett „szippantós” tartálygépkocsiból Kálló külterületén mintegy 5 köbméter szennyvizet engedett ki egy mezőre. A körzeti megbízottak a férfit az elkövetés helyszínén cselekményének elkövetése közben tetten érték és elfogták, majd a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók az 52 éves erdőkürti lakost a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte, kihallgatása során elmondta, hogy az általa használt gépjárművel korábban már kettő alkalommal is hasonlóképpen szabadult meg a szennyvíztől.

 

<< Vissza az előző oldalra