Tiszakécskei díler rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrőrs munkatársai egy 26 éves fiatalembert kábítószer terjesztésével gyanúsítanak. A vevői kör feltérképezése folyamatban van.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének nyomozói 2023. március 31-én 20 óra 15 perckor kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 26 éves helybélit. A férfi a gyanú szerint már hosszabb ideje rendszeresen értékesített marihuánát az ismerőseinek.

A terjesztő lakását a rendőrök átkutatták. Nála kábítószer-gyanús növényi törmeléket, metamfetamin tartalmú fehér masszát, ópium pipát, digitális mérleget, kis tasakokat és megközelítőleg másfél millió forintnyi készpénzt találtak, amelyet lefoglaltak.

Amikor a rendőrök lecsaptak a dílerre, a lakásából éppen kifelé jött egy férfi. Róla – és további három személyről – kiderült, hogy több alkalommal fogyasztottak kábítószernek minősülő anyagot, amelyet a 26 éves helybélitől szereztek be. Őket a nyomozók kábítószer birtoklás vétsége miatt kihallgatták, jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

A kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított tiszakécskei lakost a nyomozók a kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozásra.

<< Vissza az előző oldalra