Tunéziából irányította a magyar embercsempészeket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A hazánkból kiutasított, büntetett előéletű 44 éves észak-afrikai férfivel szemben távollétében fejezték be a nyomozást a KR NNI pécsi egységének nyomozói, és az iratokat a Tolna Vármegyei Főügyészségnek küldték meg. Mohamed Abdelhakot a hatóságok továbbra is keresik; nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van ellene.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztálya két évvel ezelőtt fejezte be azt az ügyet, amiben négy magyar férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy 2020 májusában és júniusában kilenc alkalommal, legalább hatvan migráns Nyugat-Európába való szállításában vett részt. Az akkori eljárásban a KR NNI pécsi nyomozóinak ugyan sikerült a csoport tagjainak a szerepeit tisztáznia, de kérdéses volt, hogy ki lehet a bűnszervezet felső kapcsolata, vagyis irányítója. A hosszas, kitartó és aprólékos nyomozás fél évvel ezelőtt hozta meg a sikert: másfél év után sikerült beazonosítani a bűnszervezet vezetőjét, a 44 éves tunéziai Mohamed Abdelhakot.

A férfi azután, hogy 2017-ben embercsempészés miatt Magyarországon 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték, majd két év után feltételesen szabadult, s 5 évre kiutasították hazánkból, folytatta embercsempész tevékenységét. Ugyan 2019 nyarán repülőgéppel elhagyta hazánkat, de Tunéziából, internetes kommunikációs csatornákon keresztül – mint a WhatsApp – továbbra is illegális migránsok Nyugat-Európába való szállítását szervezte. Ő volt az, aki 2020 tavaszán és nyarán a négy magyar férfit folyamatosan koordinálta, s részükre a szállításokkal kapcsolatos utasításokat megadta.

Az irányítóval szemben beszerzett bizonyítékok alaposságát támasztja alá, hogy a nyomozást felügyelő Tolna Vármegyei Főügyészség a bűnszervezet irányítójaként, az üzletszerűen elkövetett embercsempészés elkövetésével gyanúsítható Mohamed Abdelhakot távollétében terheltté nyilvánította. Így az ügyet a KR NNI pécsi egysége a gyanúsított kihallgatása nélkül, az ellene időközben kiadott körözések mellett zárta le. A nyomozás befejeztével pedig az aktát vádemelési javaslattal küldte meg a Tolnai Vármegyei Főügyészségnek 2023. május 16-án. 

A férfi ellen kiadott körözések az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/86581

https://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/104421

https://www.police.hu/hu/koral/elfogatoparancs-alapjan-korozott-szemelyek/104431

<< Vissza az előző oldalra