Újabb csapás a kábítószer-kereskedelemre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók több mint 140 kilogramm kábítószert vontak ki a forgalomból egy solymári díler elfogásával.

A fővárosi nyomozók és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda együttműködése vezetett ahhoz a férfihez, aki a rendőrök információi szerint Solymáron tárolt eladásra szánt kábítószereket, és termesztett marihuánát. A nyomozás adatai szerint a díler a drogokat Budapesten értékesítette. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószerbűnözés Elleni Osztály nyomozói a Közrendvédelmi Főosztály támogatásával december 8-án ütöttek rajta a solymári ingatlanon, és fogták el a 31 éves B. Tamást. 

A kutatás során a házzal egybeépített garázsban marihuánatermesztéshez kialakított, nagy teljesítményű lámpákkal felszerelt helyiséget találtak a nyomozók. Az ingatlanban összesen 141 kilogramm kábítószert – az elsődleges adatok szerint kokaint, amfetamint, hasist, marihuánát és kábítószergyanús tablettákat –, valamint 1 millió forintot foglaltak le. A kábítószerek becsült feketepiaci értéke körülbelül 350 millió forint.  

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a 31 éves debreceni férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.  

A BRFK Kábítószerbűnözés Elleni Osztály nyomozói az elmúlt három hétben összesen 214 kilogramm kábítószert és 279 tő marihuánát vontak ki a forgalomból. A lefoglalt drogok feketepiaci értéke meghaladja a félmilliárd forintot.  

<< Vissza az előző oldalra