Újabb unokázós csalót fogtak el a budapesti rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hozzátartozójukat bűnözők tartják fogva, akik csak akkor engedik el, ha fizetnek nekik. A gátlástalan elkövetők ezzel a történettel csaltak ki százezreket két idős asszonytól.

Az Egyesült Királyságban bejegyzett telefonszámról hívtak fel egy idős budapesti asszonyt december 7-én, egy másikat december 13-án. A magukat a sértettek fiának, illetve unokájának kiadva azt állították, hogy külföldi bűnözők tartják őket fogva. A kitalált történet szerint szabadon bocsátásukért fizetni kellett. A hozzátartozóikért aggódó asszonyok mindkét esetben többszázezer forintot adtak át a pénzért jelentkező elkövetőnek.

A két ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja és a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság folytatott széleskörű adatgyűjtést. A beszerzett információk alapján a zuglói rendőrök a második csalás után két nappal, december 15-én őrizetbe vették a bűncselekményekkel megalapozottan gyanúsítható K. Diána 23 éves budapesti lakost, bűntársai után tovább folyik a nyomozás.

A rendőrök azt is vizsgálják, hogy az őrizetbe vett nő további hasonló csalásokkal összefüggésbe hozható-e.

Előzmény (csalók telefonhívásairól eredeti hanganyaggal): Felszámolt unokázós hálózatok

<< Vissza az előző oldalra