Utassal együtt akarta ellopni az autót

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, akit az sem zavart, hogy utas van abban a személygépkocsiban, amit megpróbált elvinni.

Egy járókelő tett bejelentést a Tevékenység–irányítási Központban 2023. május 3-án 22 óra 25 perckor, hogy egy

XV. kerületi dohánybolt előtt két férfi és egy nő dulakodik egy autó mellett.

Amikor a rendőrök a helyszínre értek, az autó tulajdonosa elmondta, hogy egy pillanatra ugrott be a boltba vásárolni, miközben munkatársnője a kocsiban maradt. A férfi azt is közölte, hogy a slusszkulcsot az autóban hagyta. Amikor bent volt a boltban, beugrott az autóba a nő mellé egy idegen férfi és próbált elhajtani, amit az utas dulakodással megakadályozott. Így a támadó gyalog menekült el a helyszínről; közben egy autót is megrongált.

A kerületi rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival azonnal az elkövető után mentek, akiknek a munkáját egy szemtanú is segítette, ugyanis megmutatta, hogy melyik ház udvarába ugrott be a támadó. Meg is találták a férfit, aki egy fenyőfa alatt bújt el, és annak törzsébe kapaszkodva próbálta megakadályozni a rendőri intézkedést.

A 39 éves H. Sándort a rendőrök előállították a XV. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rablás bűntett, garázdaság vétség, valamint könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

 

<< Vissza az előző oldalra