Vadászházba tört be a ladi férfi

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a házkutatás során megtalálták az eltulajdonított trófeákat.

A Kadarkúti Rendőrőrs lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy ladi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 11. és 2014. március 7. közötti időben ismeretlen tettes betörte egy hedrehelyi vadászház ablakát, a rácsot kifeszítette, majd jogtalanul behatolt. Az ingatlanból dámszarvas és őzbak trófeákat tulajdonított el. A rendőrök látókörébe került egy 19 éves ladi férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A terheltnél megtartott hátkutatás során az ellopott trófeák előkerültek. G. Tamást a kadarkúti nyomozók – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra