Vádemelés emberölés kísérlete miatt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ahogy azt már korábban közöltük, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt O. Sándor nagybajomi lakos ellen. A nyomozók az ügyet lezárták.

Az ügy vizsgálatát 2013. szeptember elején a rendőrség befejezte és vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek.

A rendelkezésre álló információink szerint O. Sándor nagybajomi lakos 2013. május 28-án a délelőtti órákban élettársával közös nagybajomi otthonukban, majd annak udvarán előzetes szóváltást követően több alkalommal  felsőtestén és fején megütötte, illetve megrúgta élettársát.  A nyomozás alatt kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a sértett a kórházba vitelekor közvetett jellegű életveszélyes állapotban volt.

O. Sándort emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, melynek során részletes beismerő vallomást tett.

A 47 éves O. Sándort 2013. május 28-i kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, aki azóta előzetes letartóztatását tölti a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Az ügy vizsgálatát 2013. szeptember elején a rendőrség befejezte és vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra