Vádemelési javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás a göllei sertéstelep fosztogatója ellen.

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntett, valamint zártörés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. Róbert ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2013. június 22-ről június 23-ra virradóra egy göllei telephelyre behatolt, és onnan két sertést tulajdonított el, majd 2013. július 4-ről július 5-re virradóra ugyanerről a helyről további egy sertést lopott el. Az eljárás során felmerült információk alapján a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményt a 21 éves göllei lakos követte el, valamint azt, hogy lopáshoz egy rendszám nélküli személygépjárművet használt. M. Róbertet a rendőrök az Igali Rendőrőrsre előállították és - szabadlábon hagyása mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A terheltnél megtartott házkutatás során az eltulajdonított malacok már feldolgozott formában, a fagyasztóból kerültek elő. Az autót, mint az elkövetés eszközét a nyomozók helybenhagyólag lefoglalták, és azt a gyanúsított felügyeletére bízták, akinek a figyelmét felhívták arra, hogy azt a lefoglalás megszüntetéséig nem használhatja. Ennek ellenére M. Róbertet 2013. szeptember 4-én 11 óra körüli időben Gölle belterületén ellenőrizték a rendőrök, amikor éppen a lefoglalt gépkocsival közlekedett. A férfit az egyenruhások szintén előállították az Igali Rendőrőrsre és - szabadlábon hagyása mellett - zártörés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2013. november 4-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási ügyészségre.

 

<< Vissza az előző oldalra