Vádemelési javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hárman sérültek a kocsmai verekedésben.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást folytatott P. Tamás Jenő fóti, és K. Ákos Péter segesdi lakos ellen garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség, valamint A. József nagyatádi lakos ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. február 15-én 23 óra körüli időben Nagyatádon, egy piactéri presszóban előzetes szóváltást követően a 36 éves P. Tamás Jenő, társával, a 46 éves A. Józseffel támadt a 38 éves K. Ákos Péterre. A bántalmazott férfi ezért felkapott egy fémvázas széket, és azzal ütötte arcon egyik támadóját, P. Tamást, valamint ököllel megütötte annak édesapját, aki egyébként a verekedésben nem vett részt. Az eset következtében P. Tamás Jenő, az édesapja, valamint K. Ákos Péter könnyű sérüléseket szenvedett. A három férfit az egyenruhások a Nagyatádi Rendőrkapitányságra előállították, ahol – szabadlábon hagyásuk mellett – a nyomozók mindannyiukat gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság az eljárást 2013. december 10-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagyatádi Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra