Vádemelési javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság előtt felelhet a három fiatalkorú lány.

A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két fiatalkorú lány-, kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig egy harmadik társuk ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. július 25-én 6 óra és 7 óra közötti időben három lány Siófokon a hajóállomásnál lévő parknál sétált, amikor egy földön alvó párra lettek figyelmesek. A 16 éves lány a páros férfi tagjához lépett és nadrágjának zsebéből eltulajdonította mobiltelefonját a telefontokkal együtt, majd távoztak. A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, tanúkutatást, melynek eredményeképpen személyleírások jutottak a birtokukba, azonban az elkövetők személyazonosságára vonatkozóan információval nem rendelkeztek. Még aznap, 2013. július 25-én 10 óra 20 perckor egy siófoki drogériából érkezett bejelentés, mely szerint lopáson értek tetten két személyt, akiket a helyszínen visszatartanak. A kiérkező egyenruhások ellenőrizték a 15 éves és 17 éves lányt, akikre illett a hajnali bűncselekmény elkövetőiről adott személyleírás. Az intézkedés során az egyiküknél előkerült az eltulajdonított telefon tokja. A rendőrök a két lányt a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol mindkettőjüket – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás során felmerült adatok alapján a nyomozók beazonosították a harmadik lányt, aki a földön alvó férfitől a mobiltelefont eltulajdonította. Őt a rendőrök – szintén szabadlábon hagyása mellett – kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. február 13-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra