Vádemelési javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a nyomozás a kercseligeti tolvaj ellen.

A Taszári Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy kercseligeti lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. január 18-án 19 óra 20 perc és 2013. január 19-én 10 óra közötti időben ismeretlen tettes jogtalanul behatolt egy családi ház nyitott melléképületébe, és onnan egy láncfűrészt, valamit egy kerékpárt tulajdonított el. Az eljárás során felmerült adatok alapján a nyomozók látókörébe került egy 32 éves kercseligeti férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. U. P-t a taszári rendőrök – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatását követően a terhelt lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helyéről a hatóságot nem tájékoztatta, az eljárás során őt elérni nem lehetett, ezért 2013. augusztus 29-én a rendőrség elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen. A rendőrök 2013. december 22-én Budapesten ellenőrizték U. P-t, akit az érvényben lévő elfogatóparancs alapján elfogtak, majd őrizetbe vettek. A Kaposvári Járásbíróság 2013. december 24-én elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

 

A Taszári Rendőrőrs az eljárást 2014. február végén befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra