Vádemelési javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagyatádon randalírozott a fiatal fiú, garázdaságért kerülhet bíróság elé.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy fiatalkorú fiú ellen.

Ahogy azt korábban közöltük, 2014. január 10-én 19 óra és 20 óra 30 perc közötti időben a fiú Nagyatád belterületén egy piactéren, valamint annak környékén elhelyezetett szeméttárolókat lerúgta. A kukák egy része a beton aljzatból kiszakadt, több pedig megdőlt, behorpadt. A terhelt cselekményével a jelen lévőkben megbotránkozást, riadalmat keltett. Az eljárás során felmerült információk alapján a rendőrök látókörébe került egy 16 éves fiú, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. Az egyenruhások a fiatalkorút elfogták, a Nagyatádi Rendőrkapitányságra előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság az eljárást 2014. március 3-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra