Vádemelési javaslat a személygépkocsi vezetője ellen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adott elsőbbséget a szirénázó mentőautónak, összeütköztek.

Nagyberki belterületén, 2012. december 31-én 8 óra 40 perckor egy személygépkocsi haladt a 61-es főútvonalon Csoma irányából Mosdós irányába. A jármű vezetője a Szabadság utca kereszteződéséhez érve balra kanyarodott, amikor összeütközött a vele azonos irányba közlekedő, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó mentővel. Az ütközést követően a személygépkocsi felborult, a mentőautó szalagkorlátnak ütközött. A baleset során - az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján - egy mentőápoló és a személygépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. P. Gabriele 50 éves csomai lakost – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki és ellene közúti baleset okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2013. szeptember 20-án vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra