Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a 30 éves helyi férfival szemben, aki 2025. június 29-én este Szombathelyen, a Paragvári utca egyik lakásában szóváltásba keveredett több emberrel. A vita hevében a táskájából elővett konyhakéssel először egy férfit életveszélyesen, majd további három személyt könnyebben megsebesített.

A szurkáló elmenekült, de a rendőrök két órán belül elfogták és előállították. Kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A férfival szemben számos más személy elleni, erőszakos bűncselekmény – súlyos testi sértés, garázdaság, kapcsolati erőszak bűntette – miatt folyt eljárás.

A rendőrök a napokban fejezték be a nyomozást, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra