Vádemelést javasol a rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy lakatlan ingatlanban fosztogatott a siófoki páros.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 20 éves férfi és a 23 éves nő 2013. március 22. és 2013. március 25. közötti időben egy lakatlan siófoki családi ház nyitott ablakán bemászott, és az ingatlanból háztartási cikkeket és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el. A terheltek kibontották a helyéről a fürdőkádat, és azt is ellopták. A nyomozás során felmerült információk alapján a rendőrök látókörébe került H. Ferenc és L. Adél, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók. A férfit és a nőt a nyomozók – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. január 3-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra