Vádemelést javasol a rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószerekkel felpakolva ment bulizni a dunaújvárosi fiatalember.

A Siófoki Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást A. András ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. augusztus 18-án 15 órakor Balatonaligán egy szórakozóhelyen a biztonsági szolgálat munkatársai a 20 éves dunaújvárosi lakosnál kábítószergyanús tablettákat, valamint fehér és zöld színű porokat találtak. A rendőrök a férfit a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, mely pozitív eredményt mutatott. Az ügyben kirendelt igazságügyi toxikológus és vegyész szakértő véleménye szerint a terhelt vizeletében kimutatható volt a kábítószer fogyasztása, valamint a nála lefoglalt tabletták és porok kábítószernek minősülnek. A nyomozók A. Andrást – szabadlábon hagyása mellett kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2013. december 2-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Siófoki Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra