Videón a lépcsőházi lopás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll az a férfi, aki a gyanú szerint fővárosi lépcsőházakból lopott kerékpárokat és szerszámgépeket. Az erzsébetvárosi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága folytatott nyomozást K. Márk budapesti lakos ellen, aki a rendelkezésre álló adatok szerint Erzsébetvárosban egy lépcsőházból két kerékpárt, majd egy másik lépcsőház tárolójából szerszámgépeket tulajdonított el. Mivel a tároló ajtaját kézzel nem tudta kinyitni, ezért azt egy – a lépcsőház felújítása miatt ott lévő – csákánnyal feszítette fel. 

Még 2020. november 28-án érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy VII. kerületi lépcsőházból ismeretlen személy ellopott egy lakattal lezárt kerékpárt. A biztonsági kamerák rögzítették az elkövetőt, akit a kerületi körzeti megbízottak azonosítottak, majd elfogtak. A kamerafelvételek alapján a nyomozók további bűncselekmények helyszínén is felismerték az elfogott személyt.  

K. Márkot a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság akkor elrendelte a férfi letartóztatását, azóta pedig bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Kihallgatása során elmondta, hogy az ellopott dolgok egy részét egy budapesti férfi vette meg tőle. A nyomozók azonosították V. Gyula budapesti lakost, akit orgazdaság vétség elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként, ő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.  

A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.​

<< Vissza az előző oldalra