Bűnügyek

Őrizetben a csoportos rablás gyanúsítottjai

A rendőrök néhány órán belül azonosítottak és elfogtak négy gyanúsítottat, akik kiraboltak egy férfit Szegeden.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elhajtott a baleset helyszínéről

A Szentesi Rendőrkapitányság gyanúsítottként hallgatott ki egy szegvári lakost, aki előzés közben elsodort egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Trükkös tolvajokat fogtak el Csongrádon

Két szegedi nőt hallgattak ki gyanúsítottként a csongrádi rendőrök, akik egy idős férfihez lopási szándékkal mentek be úgy, hogy az egyik nő gázóra-leolvasónak, a másik hivatalnoknak adta ki magát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csoportos garázdaság Székkutason

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás négy férfi ellen, akik egy székkutasi vendéglátóhelyen verekedtek össze.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat telefonlopás miatt

A rendőrség vádemelést javasol egy 37 éves nővel szemben, aki a gyanú szerint egy ablakpárkányon hagyott mobiltelefont tulajdonított el 2016 júniusában Kisteleken.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Segédmotoros kerékpárt loptak

A Szegedi Rendőrkapitányság vádemelést javasol két fiatallal szemben, akik Ásotthalom belterületéről egy lezárt Simsont tulajdonítottak el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat kábítószer birtoklása miatt

Jogtalanul vett birtokba egy nem használt hódmezővásárhelyi zártkerti szerszámos bódét egy 30 éves helybeli férfi, aki ott kenderpalántákat tartott. Ellene kábítószer birtoklása miatt vádemelést javasol a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős sértettet fosztott ki

A Makói Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy 16 éves helybéli fiatallal szemben, aki egy idős nő táskáját vette el 2016 augusztusában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Padon fekvő fiatalt fosztottak ki

A szegedi rendőrök őrizetbe vettek három gyanúsítottat, akik egy padon fekvő fiatalt fosztottak ki 2016 júliusában.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több vásárhelyi üzletből lopott

A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy 22 éves férfit, aki tisztálkodási szereket, édességet és szeszes italt tulajdonított el több hódmezővásárhelyi üzletből. Sz. Márkot a nyomozók őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság