Bűnügyek

Elhitte, hogy a lány 13 éves, ezért fizetett

Megfoghatta a nemi szervét egy lánynak, akiről utólag azt állították, hogy még gyermekkorú. Százezreket zsaroltak ki tőle.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A latrinából kerültek elő az eltulajdonított fegyverek

Egy balatonakarattyai nyaralóba surrant be két férfi. A sértett táskáját vitték magukkal, amelyben a készpénz, a bankkártya és a mobiltelefonok mellett két darab gáz-riasztó fegyver is volt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gépkocsi kerekeket lopott

Vádemelési javaslattal zárult annak a pápai férfinak az ügye, aki személygépkocsik kerekeit lopta el, de a rendőrök egy közeli utcában elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sörös rekeszekkel a kezében sétált az út mellett

Összesen 40 üveg sört tulajdonított el a férfi egy veszprémi vendéglátóhelyről. Igazoltatásakor kiderült, hogy még körözik is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslat a besurranó páros ellen

A sértett és fia balatonalmádi otthonukban tartózkodtak 2013. augusztus 1-jén, amikor ismeretlen tettes bement a lakásba és eltulajdonította a nő kézitáskáját, anélkül, hogy azt észlelték volna.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vasúti sínpályát rögzítő csavarokat loptak

A Várpalotai Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta a nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Meghiúsult rablás Ukkon

Kövekkel dobáltak, majd műanyag csővel ütlegeltek egy ukki férfit, hogy a tárcáját megszerezzék.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos tűzeset- lezárult a nyomozás

Két személlyel szemben élt vádemelési javaslattal a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság